Tombor Zoltán kiállítása az Einspach galériában
Október 13., szerda
elővételes jegyek: https://tixa.hu/tombor
Ha képben vagy a leghíresebb hazai divatfotósokról, akkor jó eséllyel hallottál Tombor Zoltánról, aki az egyik legismertebb divat fotós Magyarországon.
Autodidakta, tizenévesen ismerkedett meg a fotográfia alapjaival, 1995 óta fényképez hivatásszerűen, divatfotósként a legnagyobb nemzetközi magazinok számára készített anyagokat.
2015-ben megalapította saját, évente megjelenő kiadványát, a Supernationt, mely divat- és dokumentarista sorozatait mutatja be. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Sajtószövetségnek, a New York-i
International Center of Photography-nak és a Professional Photographers of
America szervezetnek.
2016-ban szakított a divatfotózással.
Legújabb kiállítását az ő tárlatvezetésében nézhetjük végig, Havervagyos keretek közt az Einspach galériában, ahol nem csak tárlatvezetést tervezünk, hanem egy kis bulit is a tárlatvezetés közben, után... helyett...
Kiállításának címe: Felületi kezelés. Olyan tárgyakat jelenít meg, amellyek megmutatják, hogy a felületek egyszerre védhetnek és veszélyeztethetnek minket.
Nagy része a munkáknak a pandémia során született, megmutatva, hogy mennyire törékeny az emberi élet.
Rieder Gábor kurátor írása a kiállításról:
Felületi feszültség:
Bőrünk, ez a sűrű textúrájú, mégis rugalmas hámszövet elasztikus védőburokként
veszi körbe testünk belső valóságát. Jótékonyan elfed, óvóan borít, feszültséget
csillapít. Intenzív fizikai behatástól deformálódik, szorítástól megfeszül, felszíne
folyamatosan kopik és újratermelődik. Egy olyan zárt burok, védekező
membránréteg, amit a – körös-körül szintén hámszövettel borított – saját testünk
ruganyos felületére hagyatkozva nem tudunk felszakítani, csak a külvilág érdes-éles
tárgyainak segítségével. A törött üvegszilánkkal felvágja, a durva kőfal lehorzsolja,
az ottfeledett vaskampó elroncsolja. Az evolúció egyetlen kegyetlen eszközt hagyott
a homo sapiensnek, hogy fel tudja hasítani – az eleség – és fajtársai rugalmas
védőfelületét, a kemény zománccal fedett kalcium harminckettest: a fogazatot. Mert
a vastag, elasztikus hámtakaró hiába véd tökéletesen a hétköznapi érintkezések
ellen (mikor csuklónkra szorul egy marok, mikor a fenékbőrbe nyomódik a bugyi
szegélye), időről időre, százból egyszer, mégis felszakad.
Sérülés, seb, hasadás.
Hovatovább ez a szakadás az ősélmény, a születés véres aktusa, ahogy felreped a
magzat körül a burok, ahogy a homályos határfelületen túlról tétován idemosolygó
élet lebontja a közönséges realitást szegélyező opálmembránt. Tombor Zoltán évek
óta ezt a félig áttetsző burkot vizsgálja különböző sorozatain keresztül, akarva
akaratlanul. Bizonyos értelemben születés ez is, újjászületés: ahogy a New Yorkban
élő és dolgozó, sikeres divatfotós meghódítja magának a művészfotográfia autonóm
világát. Tombor membránokat tapint, és membránokat hasít. De nem tevőlegesen,
hanem megfigyelőként, hiszen a civilizáció során termelődő megannyi szintetikus
hámburok – legyen az műbőrkárpit, zoknisarok, gumicsizma vagy vízhatlan overál –
mind csak záros ideig véd, a feszültség a felületet kikezdi: kopik, hasad, szakad és
törik. Tombor pedig ott áll türelmesen kamerájával, hogy dokumentálja a védőburok
létét és nemlétét. Valahol a hétköznapi metaforák és a stúdióban beállított realitás
között félúton.
